Úgy, ahogy szél fújja kezedre,
s ujjaidra porgyűrűt kanyarít,
ölelj meg engem - csitulj komorság
Köszörű dalaid falra csapódnak,
bár fénytelen a szikrád
a szélben;
állj itt és hallgass,
törődő fényben
Takard kezeddel szemem -
vad viharok elől ments,
villámod feledem, mert itt már
nekünk sincs kegyelem
Csak védj,
mert most én is lehetek gyenge,
mert most én is lehetek por létemre
menekülni képtelen szoborlepke -
védj meg a világtól,
vagy inkább feledtesd velem:
s engedd válladra hajtanom
fáradt-fáradt fejem!