Gavallér-csapda

Én keltem korábban. Este el is felejtettem jobban körülnézni a szobában, így míg alkalmam volt rá, megtettem. A Piffard gyerekek egyik hálójában voltunk. A falon Walt Disney ízléses rajzai - a földön pedig Voya ízléses szakálla - foglaltak helyet. Az utóbbi még mindig berregett... vagy bugyborékolt, vagy horkolt, vagy csinált valami ilyesmit. Egy biztos: pillanatokra szibériai gondolataim támadtak, hiszen Voya teljesen úgy hatott, mint egy a cárok idejebeli, vérbeli, orosz muzsik. Muzsikált is az a sötét szőrtömeg, ami legalábbis kilátszott a takaróból, közvetlenül mellettem, az általa este kiválasztott camping-ágyon. Ha neki így kényelmesebb! Majdnem újból elaludtam a csendes motorzaj folytán. Szerencsémre hirtelen a horkolásból egy horkantás lett - ez volt az éjszaka vége, s Szőrös, mint ama híres sportolók, akiknek az ébredés is sportosan szokásos, felpattant, egy utolsót ásított, és beszakadt az ágyaink közé. Mit tesz lám, egy jó állapotú camping-ágy! Istenkém, összecsuklik, ha bántják.

Ez a reggel is kellemesen kezdődött: egymás hasát fogtuk a röhögéstől, s mikor sikerült befejeznünk, újra megismerkedtünk a fürdőszoba technikáival (hú, ez elég bizarrul hangzott, nem félreérteni!). Voya, a hangok alapján vagy kétszer nyitotta magára a hideg vizet. Amíg benn bírkózott a csappal, én nézelődtem egy kiadósat az ablaknál. Kint még hűvös volt a reggel, bár a látóhatár fölé emelkedő Nap egyre melegebben ontotta a fényét az erdei házakra. A "mi" házunk még ködben állt.

Aztán rájöttem, nem köd az. A szomszéd ház fehér tűzfala. Mindent eltakart... ám de kissé Kelet felé tekintve már hatalmas erdő volt látható (szerintem, ha sokáig néztem volna azt a tűzfalat, hülyén halok meg, mert máig köd lenne), Dél-Nyugatra pedig a szakadékon túl,  a látóhatár környékén, ott fénylett egy óriási víztükör, a Loire torkolata. Egy ideig azt hittem, az már az Atlanti-óceán, aztán rá kellett ébrednem, az óceán vagy 70 kilométerre hullámzik tőlünk, St. Nazaire környékén. Hát volt egy-két eszmélés!

Voya, fogmosását követően, rövidesen betalált, és lecserélte a csuromvizesre ázott alsógatyáját, amit egyébként jómagam úgy tíz perc múlva hasonlóképp végrehajtottam. Nagyon új volt még nekünk a csavarmenetes csapok helyetti eszközök halmaza. A fürdőszoba messze modernebb volt annál, mint amit itthon láthatunk egy átlagos háztartásban. Megtalálható volt benn egy bidé, egy mosdótál, és egy fürdőkád, mellettük pedig egy minizuhanyzó. A csapokat egy karral lehetett nyitni (ma már tudom, ez a keverőszelepes csap), s külön kar szolgált a lefolyó nyílások dugójának zárására illetve nyitására. Nagyon tetszett az elgondolás, mire rájöttem mindennek a maga módszerére és céljára. Egyedül a bidé szerepét nem sikerült akkor még kifundálni (akárcsak Paul Hogan-nek, a Crocodile Dundee szerepében - de hasonló eset lesz Kawashitával is, a "Fényévnyi magány" c. regény fordításában... majd figyeld csak meg!). Voya elmesélte, s minden rettentően világossá vált - akkor már.

Jeanie mintha csak kiszámolta volna. Épp végeztünk minden tevékenységünkkel, mikor ő megjelent, hogy lehívjon minket reggelizni. Arca nagyon bájosan "ki volt készítve", szemei és szája érzékien kifestve (mit értettem még ahhoz, hogy milyen napszaknak milyen smink a megfelelő! - Jeanie szép volt, ennyi). Istenkém, hát ez van: a legkevésbé vonzó nő is néha képes egy pillanatra meghökkentő tények elé állítani az embert, ha jól tud sminkelni, ráadásul az "anyukánk" egyáltalán nem volt a "legkevésbé" kategória részese.

"Anyu" megkérdezte, hogy telt az éjjel, s mi, mint annyiszor később is, a legegyszerűbb választ találtuk rá. "It was good". Ives valószínűleg már a munkahelyén volt (akkor még nem tudtuk, mi a foglalkozása, és hol dolgozik tulajdonképpen). A gyerekek - mert fény derült rá, hogy mégiscsak léteznek, csak este már ügyesen elbújtak, és aludtak - fenn huncutkodtak a szobájukban, s lassan készülődtek az iskolába. A nevükre sajnos már nem emlékszem - pedig milyen jó lenne most felfedezni őket a Facebook-on -, de két Piffard kisfiú volt, s életkorukat tekintve középen egy kisleány, 9 és 12 év között. Velük csak este találkoztunk, egy nappal érkezésünk után, ott a reggelinél mindössze futólag: elrohantak egy "bonsoir"-ral...

Reggelire valamivel bővebben ettünk, mint este. Volt egy olyan fajta frissensült, kifliszerű valami, ami egy bizonyos leveles tésztából készül. Sehol máshol nem ettem még ilyet, de a teához nagyon nagyon ízlett. Talán ez volt az első találkozásom az eredeti croissannal. Aztán, és befejezőleg ettünk még például mindent: én ettem még fekete kenyeret (majdnem édes volt) vajjal és narancs lekvárral. A narancs lekvár ott volt minden étkezésben, a vaj meg a sajt szintén. A camember-t a franciák (s azt hiszem, már én is) a rákent vajjal fogyasztják: a vaj édes mivolta a sajt sósságával nagyszerűen keveredik. Fantasztikus eledel. Ekkor derült ki egyébként, hogy a ház sajátos illata a kamrában tárolt házi vajtól ered, az lengi be a levegőt mindenfelé.