Gavallér-csapda

Írta: Mórotz Krisztina - Blog adaptáció: Landorhegyi Zoltán

Az a nap is úgy kezdődött este, mint a többi. A felhők unottan kívántak jó éjszakát egymásnak, a parizer sem változott hirtelen kolbásszá, maradt sápadt guriga. Leefarmer összement a mosásban, és úgy érezte magát a nőn, mintha bőrradír lenne - ő viszketett helyette kegyetlenül.

Szerda volt, unalmas szerda... Garnier illatozott a levegőben. Énekelt, mert én megérdemlem...

Tehette volna más is, mégis csak a kispille ásított hatalmasat. Felkelt a tulipán kelyhéből, és a hajnalra gyűlő harmattal pillényit megmosakodott. Körülnézett a tulipánok között, de a sárgában nem lakott senki, a fehérben sem... A cifra tulipánban tegnapról ott maradt Rocker Szárny még másnaposan gördülő köveket énekelt. A gitárja a virág bibéje volt. Vagy porzója? Kispillét nem is érdekelte ez az éledő sötétben. A kék tulipánban egy nyugat-indiai pillangó hímporával játszott, s éjkékre sminkelte magát is. Mekkora majompille, de hogy rúzsozza ki a száját? És nézte Ledér Pillét, amint beengedi lakosztályába Macsó Szárnyat... No, azt már megtanulta, hogy kissé nagy száját visszafogja. Még a Férj-Pillanat-Hazatoppanó engem vesz elő!

Kispille Blues vagyok, bár alapjában fehér színű, néhol bíbor, néha kék, amiben csak fürdenék, minden körülölel, megszínez.

Körülnézett az unalmas szerda maradékán...

Casucci Super Rifle, a kétláb - egyik koszosabb volt, mint a másik - épp az istálló felé tartott a lovakhoz. A lovak... mosolygós teremtmények. Kispille Blues is nevetett egyet, s először odarepült a pónikhoz. Ezek mulattatták leginkább. Összeborzolta a szőrüket, és kikergette a bogarakat a hajukból. Jó volt a játék. Az egyik pónit Shakespear-nek hívták, mellette Romain Roland ette nagy elánnal a szénát, amellett Einstein nyihogott. Egy fedezőmén már alig várta kancáját. Darwinnét, a barna palominót. Mi lesz ebből? Még majd Darwinné fog nekem parancsolni... Hogy ne kergessek bogarakat, s pille álmot? Azt már mégse! Be kell adnom neki, hogy 2+2 az 5! Minden egyes egyenletem a fenekére karcolom, ha unatkoznék... De a kispille most nem unatkozott.

Átlagos nap volt... Múlt a szerda...

Statikus elekromossággal telve a levegő, amikor úgy érzed, mégsem lesz egy átlagos nap ez az éjszaka.

Pár pillanat múlva hoztak egy fekete lovat. Super Rifle vezette kantárszáron. Pille Blues nézte, és tudta, hogy ő lesz a barátja. Vad fríz ló Bodajkról, vetette oda foghegyről Rifle. Trapper ott termett, és lakonikus rövidséggel legyintett: elittad az eszed, eladósodunk... Kordbársony akarsz lenni? Minek hoztad, kinek kell, ki töri be?

Kispille tudta, amit ők még nem. Odarepült a fekete lóhoz, és csak nézte. A barátom leszel, mosolygott.

Mindenkit ledobok a hátamról, én nem vagyok akárki! Nincs, akit eltűrjek magamon!

Tudod mi a barátság? Elmesélem. Úgy érzem, a barátság az, mikor felnézel a másikra, és csak úgy, szereted. Én leszek a suttogód, énekelte kerge pillehangján Pillécske-blues, Piaf-pille paci indulóját. Ha belenézel a szemembe, én meggyújtok a hátadon egy szalmaszálat, és ha azt kibírod, és közben pille szemeimbe nézel pillényit tovább is, akkor mindent tudni fogsz rólam. És ha azt mondom, hogy feküdj a szénára, akkor lefekszel a szénára... Csak rám figyelj! Akkor szeretni fogsz, és a sérülésed sem ők fogják gyógyítani a jobb térded fölött, hanem én, a pillécske... Szeretettel gyógyítalak majd, mert ezt az egyet felejtik el folyton. Hogy gyógyítani lehet vele.

Fekete ló már csak pislogott, és pillécske mesélt neki. Mesélt arról, hogy ő tulajdonképp szerelmes a csótányba - ki másba? -, és ezt egy híres kétláb meg fogja majd írni, csak azt sejtvén, hogy az Bunuel lesz netán, egy Omikron nevű valaki.

Mesélt ez esőről, hogy az felfelé esik, ha úgy jó neked, s csak bele kell kapaszkodnod, és a cseppekkel beszélgethetsz útközben, s láthatod az istállót, a farmot, a gyerekeket, no  meg a kerge pilléket. Paci akkor elfelejted, hogy fáj a térded, azt is hogy öregszel, mert látod, milyen kicsi vagy! Elővette a Kisherceget, és olvasott belőle.

Paci hallgatta elegánsan, bár a Lámpagyújtogató már nem túlzottan érdekelte. Ekkor elfeküdt, s Pillécske a künyökére támaszkodva mesélte tovább, hogy a legfontosabb dolog még a szabadság. Aztán pilleport fújt Paci térdére, hisz tudta, hogy jó a sebre a sárga por. Egy gyűrött papírzsepit fertőtlenített ki a holdfényben, és bekötözte vele a sebet. Gondolatban a Göncölszekér is átnyalábolta... Köré hajolt...

Hajnalban aludni tért, nyitva hagyva a piros tulipán szirmát. Előtte még felnézett a csillagokra, és kérte Nagypillét, hogy gyógyítsa meg a barátját.

Szombatra a pillepor vészesen fogyatkozott, és nem volt kedve bálba sem menni Kispillének... Hónapokkal ezelőtt szövetkeztem a szövőlepkével, s egy odvas fában meg kell néznem a pink elégiát. Nem érdekel, legfeljebb hülyén halok meg! Ismerte ezt a cinikus énjét is Pille Blues, és élvezte.

Narancs-kék selymet vett fel, hogy ne látszódjon sápadtsága, s kért a méregzöld levelektől csillámfényt, a rózsáktól meg korall puszit csent. Csillagos volt az ég újra, de már nem tudott repülni. Halkan suttogta Paci fülébe: a játék véget ért. Valahonnan messziről még látta, ahogy...

Kövér könnycsepp gördült Paci szeméből...

...az eső mindig felfelé esik, csak észre kell venned, ahogy azt is, hogy az ég kék, és holnap is nevetni fogsz... és ha optimista vagy, elfújja bánatod a szél...

Jó éjt, Pillécske! Jó reggelt, holnapok!