Szép így a szegénység!
Fityiszt mutatva ömlengő érzéseknek,
nyugalom ez, egyszerűség
Szerzetesi derűvel,
rongyokban üres asztalok mögött,
hol ha kell sincs helye a búnak,
nem bódíthat a más kárán faló világ
Senki sem látja éhem,
s hallhatja ki merengésem
a falak résén át
Szép így a magány!
Madarak alkonyi énekében
szembetűnődve az esttel, s mi parány,
erőtlen testtel erőt gyűjtve,
lomb-árnyak közt felidézve
mámoros hajnalokat,
ágyat, szobát, s egy testnyi meleget
képzelve szép így a magány,
ha az időbe vész az érzelem
De ha mégsem?
Tűzverem,
kimerült vicsorgás, elvérzés, félelem,
örök-reménytelen, éjbe zengő kín,
s a völgy mélyén, lenn halkan gyötrő,
távoli, viszonzatlan szerelem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.