Megcsókoltam egy békát
várva valami nászt, várva királyi ajándékot,
s gyászt érezve az erdei homokon
két ujjal öleltem hercegien, konokon

Megcsókoltam egy lányt,
s ó én balga, szerelmét vártam.
Gyászomat bár egy igaz érzés törné,
töprengeni kár e fagyos világban

Üres a város így, de mégis halkítja valami
borúm zivataros csöndlépéseit:
esti égen, holdpihében egy csillag virít.
Régóta őriz, tudom, s most csókokkal hint

Fénye őriz - aranya ment,
csillagcsókja álomba ringat,
megingat, szédít és elaltat, mint
egy vándort, utakra csal, s búcsút int.

Landorhegyi Zoltán - Dunaújváros, 1990. június 19. 11:35