Bele sem merek gondolni, mennyire megizzasztom az őrangyalaimat időnként. Hiszen azt mondják az irgalmaskák - a kis ezoterikus szentfazekakról van szó (mellesleg imádom őket, amennyire csak engedik), és ebben az elnevezésükben ici-picit máris benne van az is, hogy spirituális fejlődésem úgy tűnik, egyenlőre az alapjainál rengett meg, mert én rengetem, s tanítómat föld nyelte el -, szóval azt mondják, az őrangyalok akkor tudnak segíteni, ha hisz bennük az ember fia. És ha már hisz, akkor szóvá kell tennünk az óhajunkat. Beszélni kell hozzájuk hangos szóval, szeretettel, mint a virágokhoz. Mint a tavaszi nárciszhoz, tulipánhoz vagy liliomhoz. Emellett az sem árt, sőt alapvető elvárás, hogy meggyőződésünk legyen, hogy tényleg segíthetnek, ha kérjük őket. És akkor már jobb, ha legközelebb a római katalitikus templomba is lenézek, mert innen már csak egy lépés az istenhit.

Ez a hit kérdés egyébként nálam elég titokzatos dolog. Mondhatni annyira, hogy én sem tudok róla. Szeretem azt hinni, hogy néha szerethető vagyok. Szeretem hinni, hogy vagyok annyira talpraesetlen, hogy már ideje lenne megerősödve magamban is hinni. Ami viszont nagyon biztos, és erről már sokat elmélkedtem, hogy a legbiztosabb pont az ember életében a változás. Hogy mindig minden változik. Én is megváltozhatok.

Akkor, azon a nyár-estén egy változásra készültem. A szerethető hitetlenségem szerettem volna kézzelfoghatóbb kívánságokra fordítani. Nem, mégsem. Ez így ostobaság. A séta az aznap ötödik kávé után generálta magát. No meg hogy Nikit akartam lecsalni egy utolsó cigarettára még azon az estén. Persze Ő nem jött. A kis Vasmű úton viszont a kívánság jött önkéntelen. Valóban két mondat volt. Vagy tízszer. "Ugye szerettek annyira, hogy segíteni tudjatok rajtam? Forduljon már jobbra minden, lécci, lécci!"

Furcsa dolog azt képzelni egy városi utcán, hogy egyedül van az ember. És mi van, ha mégsem? Mi van akkor, ha egy álom- és nem kevésbé ittas hang úgy szólal meg mögötted a sötétben, talán egy padról, hogy "Ember, isten bizony lehányom magam, ha még egyszer végig kell hallgatnom ezt a süketelést! De előtte melléd állok, és átkarollak, mert szeretlek, ahogy egy felebarátot illik."