Összeszorított, koccanó fogakkal
Suttogd karjaimban szavaid
Aztán kicsit nyisd meg a szád,
És dúdolj; szerelmed elvakít
Hogy szoríthassam, add a kezed -
Várakozó, ténfergő igyekezet
Ha fejem rád hajtanám, örökkön halljam
Hangoddal játszadó bohókás szívedet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Norr 2010.10.25. 12:57:18
itt is az az érzésem, mintha dallama lenne versednek. Szép...egy bensőséges pillanat.
Landor 2010.10.25. 15:32:27
Nagyon örülök Neked, újra itt! :-)
Ölellek!
Puszi
Z o L i
Norr 2010.10.26. 14:57:31
ez minden, csak nem könnyű játék. Nem az, ha kiszakad tőle a mellkasom.