Aranyba szőtt csillogás a váram,
mezőnyi napszítta hullám-verem,
búzamező szikla takarásban,
határán túlra látni rest a szem -
Délceg úrnak föld a törvény -
rudamra fűzvén fárad tekintetem,
pihe-testem orkán jöttén csupán
rongy-szívemhez kushadó tetem
Könyöradomány az álom, még
nem alszom: fázik fáradásom.
Szél sodorta testemre a kínt,
kit rossz modora hallgatásra int -
csak számolom időn kinti perceim,
s fázom - mégis elfáradok?
Rideg létemnyi vágyam ragyog
Már gyűlölöm a madarakat,
mert elszállnak, játékból lekaszálnak,
daluktól nélkülem is végtelen a kék.
Égnyi magasan vicsorog mi ég
benn nem mozdul tekintetem,
az is gyolcsba tekerten
részem meredetten szalmatestem
nem rejt érzést - könyörület
ó szív sincs bennem
Más a világ, ha mosolyra fakad!
Ki nem állva a mosolyokat,
csak a szellő lengeti kezem.
Nem érintem, csak tépni tudom hajad -
S te mégis itt maradsz?
Lélektelen váram
nem őrzi álmodat -
így csalja fénybe vissza fénytelen,
mosolygó-szomorú alkonyomat.
-az Éden Művészeti Hálózat által második felkarolt versem, 2010. novemberében nyomtatásban is megjelenő mű a "Magasztos ihletés" című, a kortárs irodalom színfoltjait bemutató antológiában - szerkesztő: Beri Róbert - kereskedelmi forgalomba nem kerül-
(ALKONYOM, DOMBTETŐM címen -eredetiben- Dunaújváros, 1989. október 10-12 - átdolgozás: 2009. április 2., Zalaegerszeg - karcsítás: 2010. április 11. 10:10, Dunaújváros)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.