Sugara kél hajnali, hideg harmatban,
Már kínlódik a nap, ha vörösen révedez
Fényét keresi a korai szikkadatban,
Tűz-nyilai fogytán, vállát nem húzza tegez
Szenny üli az utcát, pokoli bűzén
Haragra kél a szél fútta fergeteg,
S egy kapualjban mereng a városba űzvén
Kinn fuldokol, haldoklik a rengeteg
Hol vagy vidám madárdal?
Hol vagy te nyári meleg?
Mit akarsz jeges borúddal,
Mire vársz itt, te baljós emlékezet?
Emléke a télnek, ki csak
Jő, s mindennel elbán betyárul
Utolsót simít most a napsugár a tájba,
És lassan fénye őszbe árvul.
(Dunaújváros, 1990. október 1. 10:28)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Norr 2011.01.10. 22:19:43
a versről inkább apokaliptikus képek lángolnak elém. Ijesztő és rossz ízű..