Azt azért nem mondanám, hogy nem csináltam még ilyent. Hogy soha sem... Elkészült az új vers, a "Holnap reggelek", és hihetetlen hírverésbe csaptam körülötte, mert úgy érzem - és Kisvirágom is meggyőzött efelől -, hogy már megint érdekeset alkottam, miközben csak sejtetek részleteket. Marketingelek...

Képet keresek majd hozzá, és hétvégére felkerül minden sora. Ide is. De addig hallgatok, mert a SpinozaHázban szeretném beavatni, akit érdekel. Lehet, a kutyát se! Nem sokkal azután, hogy feltehetően Bocsi Bea, színművésznő, felolvassa húsz egyéb mellett a "Megígértem magamnak" című soraimat. Valószínűleg ez sem lesz az a nagy kitörés számomra, amit egyszer majd remélek, hiszen mindenki úgyis majd leginkább magára figyel. Ilyenek a felolvasó estek. Talán a Spinoza-beliek kicsit mások, majd meglátjuk. Ibolyával magam mellett, szorítva. De nem tervezek előre semmit. Ezt mindig megbeszéljük.

Remélek, míg vígan élek. Vígan, a francot. Rá sem merek gondolni a következő hónapra. A február rövid lesz, és sok szabadságot vettem ki. Már megint az anyagiak miatt aggódom. De nem bánom, megérte. Kisvirág most minden áldozatot megér, akarom őt. Végre valakit, aki közel enged. Oly közel. És én is őt.

Arra jöttem rá, minek utána a fizetések nem emelkednek, a fordítási megbízások nem érkeznek, hogy az irodalomból sem fogok egyhamar megélni. Mit képzelek? Arra jöttem rá, hogy az "amatőr" művészi lét egy valamire nagyon jó valakiknek. Hiszen kik az amatőrök vagy műkedvelők? Akikkel bármit el lehet hitetni, hogy többet érnek, és áldozatra készek - sokszor nagyon sokra -, hogy megmutassák magukat a nagyvilágnak. És senki sem mondja meg nekik, hívja fel a figyelmük rá, hogy a munkájuk csak a közvetleneket nyűgözi le. A közvetlen rokonokat, ismerősöket, szeretetteket. Őket is csak udvariasságból. Sokszor, sokszor...

Ennél azért jobb lenne többet. De hiszen én már megmondtam az év kezdetén, hogy - magamnak - már nem amatőr vagyok. Kikérem... Se könyvem, se hitem olykor, mégis, talán többet érek, mégha nem is vagyok sem társadalmi mondanivalóval rendelkező (szórakoztatni, lenyűgözni akarok), nem vagyok lokálpatrióta, sőt, egészségesen vett nacionalista sem. Némelyek szemében ez így már semmit ér. Láttam azokat a szemeket.

Vártalak... Kovaföldű sziklaként kövültem
ősi vizek rejtekén, hol mit sem érnek
szusszanásból koptatott buboréknyi csillagok

Pedig micsoda képek, nem?! Jó lenne olyan hajnali fotót találni, ahol egy sztromatolit mező áll a tengerben üszkös kőcsoportként. Ősi képet, az idők kezdetéről. Hol az időgépem? Fotózni mentem...