...és a reggelből...
Gépek vesznek körül, s legalább olyan sokszor egyéb érdektelenségek, mégis emberképeket őriz a képzeletem. melyeken életléptékű ölelés, dobbanásig fokozott mosolyok, merengés vagy a könnyek karcolják át a múlt visszhangját. Leginkább a merengést szeretem, mert annyi titkot rejt az a mozdulatlanság, mégis ha tükörbe tévedne most tekintetem, nem lenne annyi csillám, amennyi hűen képezné le mosolyom tengernyi, finom ráncolatba ejtett csillogását.
Egy kakasszó...
egy kutya ugatása...
egy hajnali ajtócsapódás...
Fel kell kelni!
Majd a kávé illata...
és az illathoz a kérdés:
ma mivel édesítsem?
Nem mindegy! Más ízt viszek magammal a cukorral, más az édesítővel, a mézzel... De keserűen is ihatom... Viszont ha egy mosoly kísér el... Az már más! Az mindent felülmúl!(Kriszta sorai)
A legjobban a keserűtől ébredek (kérdés persze, akarok-e) - az olyan szemfelszedő (és ilyenkor nem harisnyára gondolok, azt leginkább lesegíteni szeretem) -, viszont édesség nélkül nem telhet el egy napom sem. Ha máshogy nem, hát én igyekszem annak lenni. De csak, ha már nagyon felébredtem. Mert egyébiránt alszom, tapogatózom, simogatok - szavakkal és szótlanul. Most például alszom... csak pár perc még, csak pár... percnyi... mosoly...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.