Hideg
a forrás, mint hűs a víz,
mely a tájnak szalad,
kicsiny
a helység, mint kicsiny a hely,
hol a forrás fakad.
Szűk
az én utam, mint keskeny az útja,
kinek nehéz a gondolat,
csak rózsállik az ige a fejben,
s helyben topog a láb, az élet csak vár,
tovább most nem szalad.
Talán van, hol
forr
az érzés, éget az édes kín,
benn hangoddal ébreszt a szoba,
míg viaskodom rossz énem szavain,
mert
azokon csattannak pofonok,
kik nem konokok, s
akik
nem szolgálnak rá,
s ha nem akarom, hogy itt légy,
bennem álnok lesz a lét,
téllé változik a nyári rét,
örök ború, mi szívemen honol,
bennem elszabadul a pokol.
Mert éhezem kedves kínod,
de éhezem a szabadságot,
néha unom, hogy így vagyok,
mert
kicsiny
a helység, mint kicsiny a hely is,
hol a forrás fakad, gondolatomnak
apró
a hely, s parányi marad, ha
nem vagy,
nyugtalan helyemen nélküled
pokol a lét - várlak a csendben, hol
csak a múló perc zakatol...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.