Csend-hálót téptem - pókok rajába ki hallgatva int,
vonszolta testem várakozásom, zsibbadta a kínt,
szűköltem, üvöltöttem: nem állhattam a telet,
lelkem telében nem volt köszönet.

Nincs köszönet, nem volt hála fáradtságért.
Ezernyi ördög kacagta könnyem; s ráért
minden, mi könnyebb volt a percnél,
emlékeimet oltottam magamba, múltam lettél.

Titkaim adtam neked, kedves,
arcom könnypatakját nedves kezem törölte,
s fázva gondoltam rád, didergő mosollyal,
csend-hálót téptem, s csak perlekedtem
holdas éji fákkal,
tél-hajnali viharral...