harmadik álszonett egy majdani első találkozáshoz


Árnyak nyugtára roskad a nap,
vörös fényben szíve szakadt koszorú.
Csillagok képén álmot ragad,
mély csapdából dallam fakad, szomorú

Voltál már úgy, hogy menned kell,
s mégis maradnod muszáj?
Ébredésbe festelek, szememben veled kelek,
nézlek szótalan - süket a fül, néma a száj...

Minden keltemből hozzád sietek,
léptemhez a kövek sem idegenek.
Már nem riaszt magányom a sötétben -

nem tántoríthat szél, s a könnyes ég...
Ma hozzád könyörgöm, királyi felség:
Ne mosd el szerelmem esődben!