Vázlatok Gavallér-csapda című írásom forrásjegyzeteiből...

A nők megkeserítették az életét. Ha így tetszett, mondhatta így is, de valójában Indi sosem így gondolta. Keserédes beletörődéssel kellett tudomásul vennie, hogy bizony a Nők tudomásul sem vették igazán, miközben ez a tény leginkább színessé, inkább mint a mögötte rejlő szenvedéssé varázsolták azt a jó pár évet, amit eddig maga mögé kényszerített.

Időbe tellett így felfognia az egészet. Pufók kisgyermekként - mit pufók, kifejezetten kövérként - taszította a lányokat maga mellől. Nem segített sem a kisiskolás bohósággal elkövetett megannyi merénylet, a nekifutásból hátitáska roppantások, a biciklis lekövetések - sem a később már tudatos önfejlesztés tengernyi igyekezete. Egy magányos srác ködlépései voltak a kísérletek, koncepció nélküli elhatározások, melyektől csupán az önbizalma roggyant a föld alatti csatornák szintje alá...

Bár talán a fantázia sok mindenen segített.

Mert gondolataiban tovább lépett. Testi közelséget loptak álmai az éjszakákba, s nappalokba is. Világszépeket képzelt maga köré. Aztán felkészült belőlük, meséket kerekített. S a történetek szövésében túllépett akkori önmagán, de talán a környezetén is. Álmaiban finom úriemberként élt, választékosan fejezte ki önmagát, és sosem élt vissza senki kegyeivel. Magyarázatra szorulna az utóbbi kitétel, de elég legyen annyi, egy érzékeny lélek született, akit érezni kellett, ha odalépett bárki mellé. Míg mások szórakoztak, ő a szórakoztatókat tanulta, s ismerte ki. Míg mások beleélték magukat a javaik alkotta közegbe, ékszereket aggattak magukra, ő ékszerré csiszolódott, észrevétlen.

Gimnazista évei után nem sokkal - fiatalságukat még kevésbé vezérelték az anyagias értékek - maga lepődött meg a legjobban, mikor (bár elmaradva kortársaitól) egy lánnyal ismerkedve, választ kapott a közeledésre. Hazakísérhette. Egy másik ékszert. Mert gyönyörű volt a lány - kívül s belül egyaránt -, a fiú maga sem hitte, hogy ilyen történhet. Mert figyelni kezdett az addigi külső- mellett, a belső értékekre is. Varázslat volt minden pillanat közöttük, úgy együtt. A fiú azt várta, mikor ébredhet fel az álomból - vagy ébreszti valaki, mert a többiek biztos hülyéskednek. De már a második sétájuk hosszabbra sikeredett, mert a lány - Erdélyből érkezett - úgy akarta, hogy a völgyek rövid útja helyett hegyeket kerüljenek. Nem akart gyorsan hazaérni, neki a fiú kellett, s több idő, amit vele tölthetett. Első csók, s megannyi - testileg ugyan ennyi sikeredett -, de lelkiekben a fellegeket járták. Egymásba hangolódtak pár hét alatt. Érett, felnőtt szerelem készülődött, siheder létüket meghazudtoló - ám szülői szavak vetettek véget az igyekezetnek. Indit akkor érte az első igazán gigászi pofon, mikor ráébredt: gazdag, nem igazán munkás származású hitvest szánnak a lánynak. Ebben pedig koruk legkevésbé sem előrehaladt volta sem korlátozta a számító elődöket - lányuk csakis jegyben járhatott, mással, csak úgy, senkivel. De hát iskolás volt, gimnazista. Na de mindegy volt az.

Meglehetős közönségességgel fogalmazva a trauma újabb képességeket fejlesztett Indási Pálban (hát innen az Indi név, ha valaki rákérdezett - nem Indiana Jones, s nem is az Indie Pop alkotta zeneőrület adta a nevet; lehetett volna Sipál is, de ismerve és tiszteletben tartva egy élet-művész elég egyedi és hasonló családnevét, megmaradt ISP-nél és Indinél, ki-ki egyéni belátására bízva baráti körben). Nos, ha közönségesség, hát tessék: olyan beszélőkéje lett, olyan szövege a fiatalembernek, amivel sorra-rendre szövegelte le a bugyit a lányokról. Évekig tobzódott a felületes testi örömökben, mintha csak az elmaradását szeretné behozni...

a folytatás talán még egyszer...