Nem létezik ilyen, mint ahogy a kifejezés sem - nincs egyetemes szépség.
Az angyalok közöttünk élnek, de nem a szépségük miatt észrevehetők - vagy olykor észrevehetetlenek. Hisz a szomáliai telt érzékiség korántsem hasonlítható európai szemmel vett vágyképnek. Szememben ma este is csak Ő jelenik meg, és képvisel mindent, ami szép. Nem a külső a prioritás - hangját hallva, a mosolyára emlékezve, a gondolatait érezve merengek azon (és hosszan most nem taglalhatom), hogy így hiányzik, így teljesen. Szokta volt mondani, hogy nem jó ez így, mert a hiány, az birtoklás. Valakit szeretve a szívünk telik meg vele, és onnantól magunkban hordozzuk. Nem hiányozhat, mert ott van. Bennünk él, kitörölhetetlen. És vágyunk rá, hogy újra és újra megszólítson, hitet adjon, kitartást és bátorítást sugalljon, miközben magunk vagyunk magunk megmentői is. Igazából csak magunkra hagyatkozhatunk. Így kellene lennie.
De kérem, tessék engem elrabolni végre, aztán megmenteni ma estére! Ígérem, hagyni fogom...
a fotón Mylene Farmer, elérhetetlen másik kisangyalom, de míg hallgathatom, inspirációkat kapok az élni vágyáshoz, mert így akarom, akarnám, szeretném
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.