Csak kicsit bánom, hogy nem vagyok
reggeli önmagam nappalokon át
Sztromatolitok közt fáradtan bátor
lennék a múló múlt, mit felzabál
a láthatár, hova hálni jár a Nap
od lennék, fénygyűrűs gyűrt alak
Minap, mikor láttalak, összefeküdtek
lábaink, s nyolctagú forróságon kaptalak
Vártalak... Kovaföldű sziklaként kövültem
ősi vizek rejtekén, hol mit sem érnek
szusszanásból koptatott buboréknyi csillagok
Maszk mögötti sóhajom, ha megfogott,
legyünk a lánc, mit körbefon és végigér
a fény, a reggeli víg ledér, mi holtig él
Csak kicsit bánnám, hogy magamról nem tudok,
lennénk inkább mindig, szenvedélynyi holnapok...
(Óbuda, 2011. február 14. 4:04 -
élő premiere február 20-án, vasárnap este
hatkor volt Budapesten, a Spinoza Kávéházban)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.