Belecsöppentem, persze csak épp nézelődésileg (mérlegként hosszan fontolgatok dolgokat, olykor meg egy pillanat alatt döntök, csak a megérzéseim után). Ma csak arcokat mentem nézni a forgatagba. Hát, egyre kilátástalanabb a helyzet. Évről évre valahogy veszít a varázsából ez az ünnep. Tényleg robotok lesznek az emberek. De ez is persze olyan kettős érzelem: szeretek néha beleveszni a Vörösmarty tér forgatagába (vagy itthon, Dunaújvárosban nézni az ünnepi kivilágításokat, bár most már ha hideg, akkor hó is maradhatna kevés), de imádom az Andrássy út kivilágított fáit is, csak úgy andalogva az estében. Nem is tudom, idén már kidíszítették-e őket. Ilyenkorra már kiszokták. (zzz v. ki szokták, na ezt hogy is írjuk?) Persze a lényeg abban van, egyedül andalog-e az ember, vagy valakivel... tudod, az az édes2-es...
 
Elkanyarodom, mert gyorsan meg akartam jegyezni a hírekben hallott három kerekesszékes esetét, akik tegnap egy rendezvényről hazaindulva felborultak a villamossíneken, és fél óráig senki de senki nem segített rajtuk. Nem kellett sok, hogy kihűljenek a nagyváros közepén (magyarázat persze a késő este, de nem kerek ez így). Hát ennyit az emberszeretetről. A szeretetről az ünnep előtt...
 
Talán csak egy pillanatnyi nyugalom, az kellene most, ami kicsit más: valamelyik évben, a közelmúltban az Alföldön jártam rokonoknál, karácsony előtt, kinn a tanyavilágban. Leesett a hó is, óránként ha egy autó járt a környéken. És a házak melletti mező túloldalán, a kis erdősáv mentén megjelentek az őzikék. Kis fekete pontok a fehér mezőn, illanva el és vissza, tündöklő holdfényben. Szerinted? Szép lehetett?
 
Ma volt első advent. Gyújtottál gyertyát?

Holnap pedig az Ölelés Napja lesz, országszerte...